Toplistás körözött rendőrkézen

2020. 07. 01., sze - 05:35
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Több mint egy évig bujkált, mielőtt Hollandiában elfogták. A férfi társaival korábban 150 millió forint értékű droggal és 56 millió forint értékű hamis 500 euróssal üzletelt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (NBEFO) pécsi osztálya folytatott eljárást S. Cs. magyar állampolgár ellen, amelynek iratait a nyomozás befejezése után vádemelési javaslattal küldtek meg 2017. június 2-án az illetékes ügyészségnek.

A bírósági szakban lévő eljárás során a férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, azonban 2019. február 17–én a testén elhelyezett nyomkövető eszközt eltávolította, majd ismeretlen helyre menekült. Szökése alatt a bíróság 12,5 év fegyházbüntetésre ítélte; ellene hat elfogatóparancs volt érvényben.

A KR NNI NBEFO pécsi osztálya által folytatott körözési eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a férfi feltehetőleg Hollandiában bujkál. A KR NNI Célkörözési Alosztály közreműködésével a holland hatóság célkörözési egysége beazonosította a tartózkodási helyét, majd 2020. június 26-án elfogta őt. A férfi ekkor hamis osztrák iratokkal próbálta meg igazolni magát.

A magyar hatóságoknak történő átadásáról a holland bíróság fog dönteni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.