Törvénytelen keresetkiegészítés

2021. 11. 12., p - 09:34
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki rendszeresen vett át fuvarozó cégek sofőrjeitől a rájuk bízott szállítmányból.

 

A 32 éves fülöpházi férfi Bács-Kiskun megyében – egy főút melletti csárdában – ismerkedett meg egy kamionsofőrrel, aki az általa szállított gabonából átadott a gyanúsítottnak pár zsákkal. A férfit ezt követően mások is megkeresték azzal, hogy a munkáltatójuk tulajdonában lévő szállítmányból – áron alul – szívesen értékesítenek számára. A sofőrök a rájuk bízott terményekből kisebb mennyiségeket adtak át a gyanúsítottnak, így a sikkasztás miatti lebukás veszélye minimális volt. A néhány tízkilónyi termény – búza, kukorica, napraforgó – hiánya először nem tűnt fel senkinek, így a sofőrök láthatóan könnyű keresetkiegészítéshez jutottak. Az átvevő is jól járt, hiszen haszonnal adta tovább az illegálisan szerzett gabonát. A sikkasztás viszonylag kevés időveszteséggel járt: a kamionokkal beálltak egy megadott helyre, egy-két zsákba néhány perc alatt leengedték a terményt, és a sofőr – miután megkapta a „járandóságát – már folytathatta is az útját.

A rendőröknek azonban feltűnt a főút melletti területen felélénkült kamionforgalom. A zsaruszimat pedig nem csalt, így rövid idő alatt felgöngyölítették a történteket. Az egyik sofőrt 2021. november 10-én délután éppen tetten érték, miközben a szállítmányát – az orgazdával közösen – dézsmálja. Az ügyben történt kutatások alkalmával közel négymillió forintnyi készpénzt, illetve több zsáknyi terményt foglaltak le a nyomozók a vagyonvisszaszerzés érdekében.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a sofőröket sikkasztás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fülöpházi férfit pénzmosás bűntettével gyanúsítják. Őt őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 

  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.