Trükkös csalás

2019. 11. 21., cs - 09:23
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét idős ember lett áldozata egy trükkös csalónak Szolnokon.

Egy idős asszony tett bejelentést a rendőrségre 2019. november 14-én a kora délutáni órákban, mivel úgy érezte csalás áldozata lett. A rendőrök megállapították, hogy azon a napon egy ismeretlen férfi jelent meg a szolnoki asszony kertes házánál, ahová papírgyűjtés ürügyén bejutott. Az idegen egy közös ismerősre hivatkozva először 50.000 forint készpénzt kért kölcsön a nénitől, amit meg is kapott. Ezt követően a csaló arra hivatkozással, hogy fotózásra mennek, ékszereket kért kölcsön az anyukája részére, amiket miután megkapott, távozott. A gyanútlan sértettnek csak 2 óra elteltével vált mégis gyanússá az eset, és értesítette a rendőrséget.

A Szolnoki Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben, ami pár nap múlva eredményre vezetett. A helyi körzeti megbízott információi és a beszerzett adatok alapján azonosították a lehetséges elkövetőt. A nyomozók 2019. november 19-én már gyanúsítottként hallgatták ki B. Gábor helyi lakost.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-Főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak az időskorúak felvilágosítására a trükkös tolvajokkal, házalókkal kapcsolatosan, akik az időskorúakat otthonukban, megtévesztéssel, az életkorukból fakadó testi és szellemi állapotukat kihasználva károsítják meg.

Fogadják meg tanácsainkat:

-Egészséges bizalmatlansággal és óvatossággal fogadják a váratlanul érkező idegeneket!

-Ne bízzanak meg ismeretlenben, még akkor sem ha kedvesnek és jómodorúnak tűnik!

-Ne engedjenek be idegeneket a házukba, lakásukba, udvarra, bármilyen hivatalos ügyre hivatkoznak is, bármilyen jó üzletet kínálnak, vagy éppen segítséget kérnek!

-Otthon ne tartsanak nagy mennyiségű készpénzt, jelentős értékeket!

-Otthon tartózkodás esetén is tartsák zárva a lakásajtót és kaput!

-Figyeljék meg a kéretlenül látogató idegeneket, ha mód van rá, írják fel gépkocsijuk rendszámát!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.