Tűzoltó lovaskocsit rongáltak

2018. 07. 23., h - 10:28
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisbéri rendőrök két napon belül kihallgatták a gyanúsítottakat.

2018. július 20-án az éjszakai órákban egy 19 és egy 20 éves császári fiatal elhatározta, hogy szórakozásból eltolják a településen kiállított 19. századi tűzoltó lovaskocsit, ami pántokkal volt rögzítve. A két helyi lakosnak sikerült pár centit tolni a szekeren, de a rögzítő pántok felszakadtak és a kerekei megrongálódtak. Ezt követően a két tettes a helyszínről sietősen távozott. A kisbéri nyomozók adatgyűjtést követően azonosították és 2018. július 22-én kihallgatták a fiatalokat, akik beismerő vallomást tettek. Ellenük rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A nyomozók kezdeményezik a gyanúsítottak gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.

2

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.