Ügyészségen az embercsempészek ügye

2020. 06. 16., k - 06:00
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A két iraki férfival szemben folyó nyomozás végén vádemelést javasolnak a rendőrök.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt nyomozást folytatott két iraki állampolgárral szemben. A két külön autót vezető férfit 2019. október 4-én a kora reggeli órákban néhány perc különbséggel vonták intézkedés alá a rendőrök Paks térségében az 55-ös főúton, illetve az M6-os autópályán.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a KR Határvadász Mélységi Ellenőrzési Osztály műveletben résztvevő munkatársai a bűnügyi információkat a KR NNI nyomozóitól kapták. Az összehangolt akció alkalmával elfogták a két iraki sofőrt és megállapították, hogy autóikban öt-öt illegális migránst (hat iraki és négy iráni állampolgárt) próbáltak meg Nyugat-Európába csempészni. Őket – meghallgatásuk után – a tompai tranzitzónába szállították a rendőrök.

A két sofőrrel szemben – őrizetbe vételük, majd a bíróság döntése alapján letartóztatásuk mellett – a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság indított embercsempészés miatt nyomozást, amit később a KR NNI Illegális Migráció Elleni Osztálya folytatott.

Az eljárás során a nyomozók nemzetközi együttműködés keretében beazonosították a két sofőr megbízóját, egy szintén iraki állampolgárságú, Ausztriában élő férfit, akivel szemben az osztrák társszerv folytatja le a büntetőeljárást. A KR NNI Illegális Migráció Elleni Osztály a nyomozást befejezte, és a keletkezett iratokat 2020. június 15-én vádemelési javaslattal küldte meg a Szekszárdi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.