Újabb két kábítószer-kereskedővel kevesebb van Budapesten

2021. 06. 24., cs - 06:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövetőktől több mint négy kiló drogot foglaltak le a fővárosi nyomozók.

A zuglói járőrök 2021. június 22-én 12 óra körül Budapest V. kerületében igazoltattak egy férfit, akinél 15 gramm kábítószergyanús fehér folyadékot és 295 gramm növényi származékot találtak.

Az ügy felgöngyölítése során a nyomozók tájékoztatták a Felderítő Főosztály munkatársait, akik eljutottak egy másik feltételezett kábítószer-kereskedőig is, és a főváros VI. kerületében három órával később elfogták. A férfi lakásán négy kilogramm marihuánát, fél kilogramm amfetamint és közel 50 kábítószergyanús tablettát találtak. A lefoglalt drogok feketepiaci értéke az előzetes becslések szerint 14 millió forint. 

A 30 éves F. Csabát és az 52 éves H. Benjamint a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányság és a Felderítő Főosztály nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd – őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.