Újabb összehangolt bűnügyi és rendészeti ellenőrzés Budapest Belvárosában

2020. 06. 24., sze - 05:31
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja a közrendvédelmi, illetve bűnmegelőzési akciósorozatot az Erzsébet téren, illetve a Deák téren, valamint a VI. és VII. kerületben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság civil- és egyenruhás rendőrei együttműködve a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság és az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársaival 2020. június 18. és június 20. között közrendvédelmi- és bűnmegelőzési akciót tartottak Budapest Belvárosában. Az akció célja a Deák tér, Erzsébet tér, valamint a VI. és VII. kerületben a közrend, közbiztonság fenntartása, a kábítószerhez köthető bűncselekmények megelőzése, a körözött, illetve a garázda, erőszakos magatartást tanúsító személyek elfogása.

A rendőrök az akció ideje alatt közel 900 embert igazoltattak, és 90 autót ellenőriztek. Az intézkedések során garázdaság miatt nyolc, kábítószer-kereskedelem miatt kettő, kábítószer birtoklása miatt hat, elfogatóparancs alapján pedig négy körözött embert fogtak el. A járművezetők közül három főt ittas vezetés, két embert vezetéstől eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt állítottak elő, három esetben pedig a járművek engedély nélküli átalakítása miatt tettek szabálysértési feljelentést.

A rendőrök a társszervekkel együtt 14 külföldit ellenőriztek, és két ukrán állampolgárt túltartózkodás miatt előállítottak.

A társszervek nyolc taxissal szemben eljárást indítottak, három alkalommal azért, mert nem adtak nyugtát a taxik vezetői, két esetben az autók műszaki hiányosságai miatt, egy esetben rossz műszaki állapotú jármű miatt, egy-egy esetben a sofőr vezetői engedélyének hiánya és engedély nélküli járművezetés miatt.

Összesen 93 kereskedelmi egységet ellenőriztek, öt esetben feljelentést tettek közterület használati szabályok megsértése miatt. Közterületi szeszes ital fogyasztás miatt 28 alkalommal szabtak ki bírságot 760 ezer forint értékben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetkező időszakban, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja a főváros belvárosi régióját érintő bűnügyi- és rendészeti akciósorozatát.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.