Újabb pénzpörgetős csalót fogtak el a fővárosi rendőrök

2021. 04. 19., h - 07:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy román férfi a kasszásokat átverve egy nap alatt százezer forinttal károsított meg három üzletet.

Budapest II. kerületében, egy bevásárlóközpont több üzletéből 2021. április 15-én bejelentés érkezett, hogy miután egy férfi visszakérte a néhány perccel korábban vásárolt termékek árát, a kasszában hiány keletkezett.

Kiderült, hogy a 34 éves román állampolgárságú férfi úgy próbált pénzhez jutni, hogy a végösszegtől kevesebb pénzt adott át a fizetésnél, majd amikor a kasszások ezt észrevették, visszakérte tőlük a pénzt, hogy átszámolja, és ha kell, kiegészítse.

A feltételezett elkövető a számolásnál ugyan elismerte a hiányt és kipótolta azt, ezalatt mégis, észrevétlenül néhány tízezret zsebre tett belőle. Mivel a trükkös vásárló az eladó előtt számolta újra az általa kiegészített pénzt, így azt már újra senki nem számolta át.

A férfi a vásárlás után néhány perccel meggondolta magát, és visszavitte a termékeket. Mivel azok még sértetlenek voltak, így a boltok mindegyike visszaadta a vételárat. A kifizetések után vették észre az eladók, hogy a kasszában hiány van; a három üzlet összesen így százezer forinttal többet fizetett vissza, mint amennyit a vásárló otthagyott.

A nyomozók által pénzpörgetésnek hívott módszert használó csalót a járőrök még a bevásárlóközpontban elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol csalás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás során szabadlábon védekezik.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.