Újabb rajtaütés Budapesten – két dílert és négy fogyasztót fogtak el a rendőrök

2020. 09. 22., k - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói közel egymillió forintnyi pénzt és 200 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le az akció során.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói 2020. szeptember 17-én az esti órákban Budapest VII. kerületében elfogták a 49 éves B. Rolandot, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy kokaint árul. A rendőrök nemcsak a 49 éves dílert, hanem négy „vásárlóját” is tetten érték, akik a gyanú szerint éppen kábítószert vásároltak tőle.

A nyomozók kiderítették, hogy B. Roland a nála lévő kokaint egy szerb állampolgárságú férfitől veszi saját, illetve eladási céllal.​ A 41 éves szerb M. Fahrudin elfogására 2020. szeptember 18-án a VII. kerület, Bajcsy-Zsilinszky utcai lakásán került sor, ahol a rendőrök kutatást tartottak. A kutatás során kábítószergyanús anyagot, annak adagolásához és árusításához használt eszközöket, valamint pénzt is foglaltak le.

A fővárosi rendőrök az akciójuk során elfogott hat főnél összesen közel egymillió forintnyi pénzt és 200 gramm kábítószergyanús anyagot találtak.

A nyomozók M. Fahrudint és B. Rolandot kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt, míg P. Kristófot, H. Benedeket, H. Alexandrát és F. Tamást kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök M. Fahrudint őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, a másik öt gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Migránsok a taxiban

A szerb sofőr három embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

Határsértők Szeged külterületén

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.