Újpesti lakása előtt fogták el a nyomozók a dílert

2020. 03. 28., szo - 09:05
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti felderítők őrizetbe vették azt a férfit, aki közel 10 kilogramm amfetaminnal az autójában érkezett a lakásához.

Gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy egy férfi Budapesten amfetamint árul nagy mennyiségben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói 2020. március 26-án délelőtt megjelentek a férfi újpesti lakásánál, majd az autójával megérkező 36 éves budapesti B. Zsoltot elfogták. A nyomozók a férfi autójában közel 10 kilogramm amfetamint találtak, egy kilogrammos kiszerelésekbe csomagolva.

A rendőrök lefoglalták B. Zsolt autóját, és kábítószer-kereső kutya segítségével átkutatták az újpesti lakást is, ahol további egy kilogramm amfetamint, 31 gramm kábítószergyanús zöld, növényi törmeléket, kábítószer adagolásához használt eszközöket – mérlegeket, tasakokat, őrlőt –, több mint ötmillió forintot és valutát találtak.

A lefoglalt amfetamin feketepiaci értéke meghaladja a 28 millió forintot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói B. Zsoltot kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kilenc illegális migráns

A Bács-Kiskun megyében feltartóztatott külföldiek jogellenesen jutottak be az ország területére.

 

Háromszor elfogott díler

Kábítószerrel kereskedett, betört, a letartóztatása előtt levágta a lábáról a nyomkövetőt, utána pedig megszökött a XIX. kerületi zsaruk elől. F. Mihály Sándor nem jutott messzire, immár letartóztatták, a bajkeverésnek részéről egy időre vége.

 

Nem messze a Balatontól

A somogyi dombvidéken a nagyjából 4500 lelkes város a 24 települést felölelő járás és egyben a vonzáskörzet központja. A környék rendjére a Tabi Rendőrőrs ügyel. Tabbal együtt 13 ezer főnyi lakosság napi közbiztonságáról kell gondoskodniuk, rájuk hárul ügyes-bajos dolgaik, hatóságot érintő problémáik rendezése.

 

Az év rendőrei

Idén is elismerték az év rend­őrei munkáját, és kihirdették, kik kapnak Bátorságért érdemjelet. Az elismerések többségét később vehetik át személyesen Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminisztertől a díjazott zsaruk.