Utcán bántalmazták egymást, az idősebb férfi életveszélyes sérülést szenvedett

2021. 02. 18., cs - 08:22
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei nyomozók a két bárnai férfi ellen folyamatban lévő büntetőeljárás vizsgálati szakaszát befejezték.

A nyomozás adatai alapján az 58 éves férfi 2020. június 9-én a délutáni órákban egy bárnai italbolt előtt ülő fiával kiabált, amelyet követően nyakánál fogva tolni kezdte. A 33 éves férfi ekkor édesapját két alkalommal ököllel megütötte, majd a földre eső sértett fejére lépett. A bántalmazás következtében a fiatalabb férfi nem sérült meg, míg – a nyomozás során kirendelt orvosszakértő véleménye szerint – az 58 éves férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a 33 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett, míg az 58 éves ellen garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás vizsgálati szakaszát a napokban befejezték, és az ügy iratait az illetékes ügyészségnek továbbították.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.