Uzsorást vettek őrizetbe a somogyi rendőrök

2021. 02. 09., k - 22:54
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mások rászorult helyzetét kihasználva nyújtott aránytalan mértékű kölcsönöket a férfi.

Az ügy adatai alapján egy istvándi lakos több környékbeli ismerősének is - rászorult helyzetüket kihasználva - rövid futamidejű készpénzes kölcsönöket nyújtott. A pénzért olyan aránytalan mértékű kamatot kért, melynek visszafizetése súlyos nélkülözésnek tehette ki a kölcsönért folyamodókat és hozzátartozóikat.

A kitartó felderítő munka eredményeként a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának rendőrei a bevetési egység segítségével 2021. február 8-án reggel otthonában elfogtak és előállítottak egy 43 éves férfit. Az egyenruhások az ingatlanban tartott házkutatás során nagy mennyiségű készpénzt és ékszereket foglaltak le.

A nyomozók a feltételezett elkövetőt többrendbeli, üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekmény bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vétele mellett – 2021. február 9-én előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.