Vádemelési javaslat a fényeslitkei pénzhamisítók ellen

2018. 01. 18., cs - 09:44
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Otthonukban gyártották a különböző címletű hamis bankjegyeket.

A Kisvárdai Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 29 éves fényeslitkei nő és élettársa, egy 28 éves fényeslitkei férfi ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak otthonukban forgalomba hozatal céljából hamis magyar bankjegyeket készítettek. A leutánzott hamis pénzzel a nő 2017. augusztus 18-án először egy lövőpetri élelmiszerüzletben fizetett, majd átmentek egy nyírlövői boltba, ahol az eladónő rögtön észrevette, hogy az átadott 20.000 forintos bankjegy nem valódi. Közölte a gyanúsítottal, hogy értesíti a rendőrséget, aki kikapta az eladó kezéből a hamis pénzt, majd futva távozott a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tetteseket Baktalórántházán elfogták, majd a Kisvárdai Rendőrkapitányságra előállították. A pár tagjait gyanúsítottként hallgatták ki, akik beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy több településen jártak, főként kisboltokban és kocsmákban próbáltak meg fizetni a hamis bankjegyekkel és volt, ahol sikerrel jártak. A nyomozók a gyanúsítottaktól különböző címletekben közel egymillió forint összegű hamis pénzt foglaltak le. A Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai a párt bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt.

A nyomozó hatóság a büntetőeljárást befejezte és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Korábbi közlemény videóval és fotókkal ITT.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.