Vádemelést javasol a rendőrség a trafikrabló ellen

2017. 11. 29., sze - 09:40
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi négy dohányboltot rabolt ki, az ötödik rablás azonban meghiúsult, elfogták.

Fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az ellen a 32 éves pécsi férfi ellen, aki 2017 nyarán maszkban, egy műanyag pisztollyal négy pécsi dohányboltot rabolt ki. Sz. Barnabást a rendőrök 2017. augusztus 23-án este fogták el, amikor ismét egy dohányboltot akart kirabolni Pécsett. Az elfogásakor megtalálták nála a rablások során használt ruházatot, csuklyát és fegyverutánzatot is. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését.

A gyanúsított ellen – előzetes letartóztatása mellett – folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.