Van kiút

2021. 11. 05., p - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Éveken át kényszerítette prostitúcióra és bántalmazta élettársát egy férfi a fővárosban. A nő végül a rendőrségtől kért segítséget. Az erzsébetvárosi rendőrök tavaly vették őrizetbe a gyanúsítottat, a nyomozást most fejezték be.

Emberkereskedelem, súlyos testi sértés, kapcsolati erőszak bűntett és más bűncselekmények gyanújával folytatott eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság N. Rafaellel szemben. A nyomozás adatai szerint a 38 éves férfi éveken át prostituáltként dolgozó élettársával tartatta el magát. Többször súlyosan bántalmazta a 27 éves nőt, aki hiába akart felhagyni a tevékenységgel, a férfi életveszélyesen megfenyegette őt és családtagjait. Azzal is sakkban tartotta az asszonyt, hogy ha nem tesz eleget követeléseinek, eladja őt egy másik futtatónak – sőt a nő fiatalkorú húgát is prostitúcióra kényszeríti. A megfélemlített élettárs végül 2020 novemberében kért segítséget a rendőrségtől, amikor a férfi úgy megverte, hogy a nőnek eltört a keze. Az erzsébetvárosi nyomozók őrizetbe vették a gyanúsítottat, aki azóta is letartóztatásban volt. A VII. Kerületi Rendőrkapitányság az eljárás vizsgálati szakaszát most fejezte be, a keletkezett iratokat az ügyészségre küldték meg.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.