Vandál rongálót fogtak el a rendőrök a nyíregyházi Continental Arenában

2021. 06. 14., h - 06:31
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több millió forint kárt okozott a szándékos rongálással.

2021. június 11-én 5 óra 7 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Nyíregyházán a Continental Arenában egy ember rongálást követ el. A járőrök haladéktalanul a helyszínre mentek, ahol egy megrongált gépkocsira, valamint a sportcsarnokba történt betörés nyomaira bukkantak. Az épületbe lépve rendhagyó látvány fogadta a járőröket. A padlót mindenhol tűzoltókészülékekből származó fehér por, és üvegszilánk borította, a csarnok küzdőterébe tűzoltótömlőből folyt a víz, megrongált italautomaták voltak a folyosón felborítva. A rendőrök, hogy a súlyosabb kár keletkezését megakadályozzák, a vízcsapot elzárták, és elfogták az épületben jogosulatlanul tartózkodó 21 éves férfit. A megalapozott gyanú szerint a férfi miután az utcán parkoló gépkocsi szélvédőjét betörte, a sportcsarnok oldalán felmászott az egyik vészkijárathoz, amit szintén betört, és ily módon bejutott az épületbe, ahol további súlyos, több millió forint összegű kárt okozott a szándékos rongálással. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nyomozói a nyíregyházi férfit előállították, rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe vették. A gyanúsított vallomásában ittas állapotára hivatkozott, elmondása szerint amiatt nem emlékszik a történtekre, de felelősséget vállal tetteiért.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.