Vascsővel estek haragosuknak – a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették őket

2020. 08. 10., h - 11:39
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két férfi puszta kézzel és egy vascsővel verte ismerősét Konyáron. Rendőrök vetettek véget a verekedésnek.

A rendőrségre 2020. augusztus 9-én 20 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Konyáron két férfi bemászott egy családi ház udvarára és megverte a tulajdonost. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak egy korábbi nézeteltérésüket akarták rendezni a sértettel úgy, hogy megverik. Magukhoz vettek egy vascsövet, bemásztak áldozatuk udvarára, majd amikor a férfi kérdőre vonta őket, nekiestek. A sértett a bántalmazásban könnyű sérüléseket szenvedett, a rendőrök pedig még a helyszínen elfogták a 28 és 21 éves férfiakat, akiket előállították a Derecskei Rendőrőrsre. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt kell felelniük.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.