Vége a betöréssorozatnak

2018. 03. 28., sze - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelési javaslattal zárták annak a férfinak az ügyét, aki Budapest III. kerületében két nap alatt három házba is betört.

Mint arról korábban beszámoltunk, az 56 éves dunaújvárosi B. K. 2017. szeptember 28-án és szeptember 29-én Budapest III. kerületében betört három házba, ahonnan különböző elektronikai eszközöket, ruhákat és kiegészítőket lopott.

A férfi az egyik alkalommal úgy jutott be a házba, hogy megbontotta a kerítést, majd a szomszéd kertjében talált egy létrát, azt a ház falához támasztotta és a nyitott tetőtéri ablakon keresztül bemászott. Ezután átkutatta a lakást és ellopott egy tabletet, egy laptopot, egy játékkonzolt és a hozzá tartozó lemezeket.

A bevezetett nyomozati cselekmények és az adatgyűjtés alapján a rendőrök azonosították az elkövetőt, majd ellene elfogatóparancsot adtak ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei B. K.-t 2017. október 9-én felismerték és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztállyal együttműködve a Királylaki úton elfogták. A rendőrök a férfi ruhájának átvizsgálásakor betöréshez alkalmas eszközöket találtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a több rendbeli lopás miatt indított nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.