Véletlenül elsütött gáz- és riasztófegyver buktatta le a többszörösen körözött férfit Budapesten

2021. 04. 20., k - 07:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A 22 éves férfi ellen három elfogatóparancs volt érvényben.

A rendőrség ügyeletére 2021. április 17-én 10 óra 17 perckor érkezett bejelentés, hogy lövést hallottak egy II. kerületi lakásból. A címre a kerületi járőrök és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói érkeztek először.

A rendőrök azt látták, hogy valaki az erkélyen keresztül menekülni próbál, de az első emelet magasságából leesett. A férfit igazoltatták, az általa bediktált adatokról azonban hamar kiderült, hogy azok hamisak. Gyorsan megállapították valós személyazonosságát ­ így arra is fény derült, hogy a 22 éves S. László miért menekült, és akarta félrevezetni a rendőröket: a Pesti Központi Kerületi Bíróság kábítószer birtoklása, kifosztás és garázdaság miatt adott ki ellene elfogatóparancsot.

A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították azt is, hogy lövés egy tisztítás közben elsült, engedéllyel tartott gáz-és riasztófegyverből származott. Senki sem sérült meg, így emiatt nem indult eljárás.

A menekülés közben megsérült S. Lászlót orvosi ellátása után őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.