Veszekedésből késelés

2021. 03. 28., v - 09:05
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók a balatonföldvári nő ellen eljárást indítottak.

Az eljárás adatai szerint 2021. március 27-én délután Balatonföldváron egy 36 éves nő közös italozást követően összeveszett élettársával, majd a vita hevében kést ragadott és a férfit vállon szúrta. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.  

A feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.