Vezetői engedély nélkül, ittasan indultak autózni

2019. 09. 22., v - 10:21
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A marcali rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát és vádemelést javasoltak.

Az ügy adatai alapján 2019. június 23-án két helyi lakos engedély nélkül vitte el egy ismerősük kocsiját Marcaliból. A 22 éves O. Roland félúton át is engedte a vezetést barátjának, a 27 éves B. Tibornak, akiről tudta, hogy ittas állapotban volt, mivel indulás előtt együtt, nagyobb mennyiségű alkoholos italt fogyasztottak el. Vezetői engedéllyel azonban egyikük sem rendelkezett.

Az autó tulajdonosának bejelentése nyomán - mielőtt abból még nagyobb baj történt volna - a rendőrök megtalálták őket. Az autót lefoglalták, a két férfit pedig jármű önkényes elvétele bűntett és ittas vezetés vétség megalapozott gyanúja miatt, ezen felül O. Rolandot járművezetés tiltott átengedése vétség megalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatták ki. A Marcali Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az eljárás során keletkezett iratokat 2019. szeptember 19-én vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.