Visszaadták az ellopott trófeát

2018. 11. 27., k - 14:47
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi engedély nélkül ejtett el egy szarvasbikát Bóly környékén, majd két társával ellopta annak trófeáját.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vesztegetés, orvvadászat, lopás, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt folytat nyomozást egy vokányi, egy bakonyai és egy harkányi férfival szemben.

A megalapozott gyanú szerint a három férfi 2017-ben a Bóly Zrt. vadászterületén egymás tevékenységéről tudva, közösen, vadászként, engedély nélkül egy körülbelül 200 kilogramm súlyú szarvasbikát ejtett el, amelynek trófeáját ellopták.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták, és kihallgatták gyanúsítottként a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható három férfit. A gyanúsítottaknál megtartott kutatás alkalmával a rendőrök 14 vadászpuska, egy légpuska, és többszáz lőszer mellett az ellopott páros 12-es trófeát is megtalálták, majd lefoglalták azokat. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

Wingert Róbert rendőr alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztály osztályvezetője a körülbelül 5000 eurót érő trófeát 2018. november 27-én visszaadta Ádám Jánosnak, a Bóly Zrt. vezérigazgatójának.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.