Vita után autókat rongált

2019. 10. 08., k - 07:28
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök a helyszínen elfogták el a 32 éves férfit.

Az eljárás adatai szerint a megyeszékhely egyik lakótelepén élő férfi egy párkapcsolati konfliktust követően 2019. október 6-ára virradó éjszaka bejelentést tett a rendőrségre arról, hogy barátnője elhagyta a lakást és ismeretlen helyre távozott. A helyszínre irányított járőrök felvették a kapcsolatot a bejelentővel, aki a ház előtt az utcán tartózkodott. A rendőrök megállapították, hogy a férfi ezt megelőzően az ott parkoló autók közül háromnak is megrúgta, illetőleg megütötte a külső visszapillantó tükrét, amelynek eredményeként az egyik tükör letört, a másiknak a burkolata beszakadt, a harmadik pedig elhajlott. A közeli buszmegállóban kihelyezett hulladékgyűjtő edényt is lerúgta a helyéről, majd azt felemelte és nekihajította a megálló oldalának, a reklámplakátok kihelyezésére szolgáló üvegnek, ami viszont ezek után is ép maradt.

A járőrök a 32 éves helyi lakost a helyszínen elfogták, a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.

A férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

rongált

rongált


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Leintették a rendőröket

Egy járókelő kért segítséget a pilisvörösvári körzeti megbízottaktól, akik a mentők érkezéséig újraélesztettek egy sérült, eszméletlen férfit.

 

Kamionban bújtak meg

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Határrendészeti összesítő Csongrád-Csanád megyéből

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 73 határsértő Csongrád-Csanád megyében szombaton. A rendőrök 48 főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket, 9 személyt elfogtak, 30 fő bejutását pedig megakadályozták.

 

Lezárt akta: nem adott elsőbbséget

A bajai rendőrök vádemelést javasolnak azzal a férfivel szemben, aki közlekedési szabályt szegett, és ezért egy motoros megsérült.