Volt iskolatársát rabolta ki

2021. 07. 02., p - 13:32
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bár napokkal korábban történt a bűncselekmény, a kiskunhalasi rendőrök a bejelentést követő napon elfogták a rablással gyanúsítható férfit.

Egy kiskunhalasi fiatalkorú 2021. június 30-án feljelentést tett a rendőrségen, mivel elmondása szerint általános iskolai volt évfolyamtársa 2021. június 25-én kirabolta. A sértett elmondta, hogy az utcán odajött hozzá korábbi ismerőse és pénzt kért tőle. Miután 200 forintot adott neki továbbsétált, de ez az összeg nem volt elég a férfinak, így arra kérte a fiatalt, hogy a nála lévő pár száz forint helyett adjon neki egy 1000 forintos bankjegyet. A fiatal belement a pénzváltásba, de az elkövető kitépte a címletet a kezéből. Ezt a sértett visszakövetelte, de ekkor a férfi fellökte és elment a helyszínről. A fiatalkorú súlyosan megsérült.

A kiskunhalasi nyomozók egy napon belül elfogták a rablással gyanúsítható 18 éves helyi férfit, aki kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A rendőrök őrizetbe vételét követően kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását.

 

Ha bűncselekményt követtek el Ön ellen, haladéktalanul tegyen feljelentést! Az ezzel kapcsolatos információkat az alábbi linken olvashatja!

http://www.police.hu/ugyintezes/mit-tegyek 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.