Volt munkahelyére tört be, távozni már nem tudott

2019. 04. 30., k - 07:51
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki a szegedi nyomozók azt a helybeli férfit, aki egy cukrászdába tört be a Tisza-parti városban, majd bezárta magát a kazánházba. Lopás miatt kell felelnie.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2019. április 25-én hajnalban egy nyitott ablakon keresztül mászott be a belvárosi ingatlanba. Az épületet átkutatta, és az ott talált két PDA készülékkel, bélyegzővel, valamint készpénzzel távozni akart, eközben azonban bement a kazánházba, aminek az ajtaja rázáródott. A csapdába esett gyanúsítottat reggel a személyzet vette észre, akik értesítették a rendőröket.
A járőrök a férfit előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. Kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy ittas volt, ezért tört be volt munkahelyére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.