Vonaton rabolt

2018. 11. 16., p - 12:57
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az abonyi rendőrök egy órán belül elfogták azt a szolnoki férfit, aki megfenyegetett, majd kirabolt egy lányt.

A nyomozás adatai szerint a 26 éves férfi 2018. november 15-én 9 óra 45 perc körül a Szolnok felől Cegléd irányába közlekedő személyvonaton odament egy lányhoz, akivel beszélgetni kezdett. A férfi a beszélgetés során egy ollóval a sértettet megfenyegette, és pénzének átadására szólította fel, amelynek hatására a lány odaadta neki a készpénzét. A támadó ezt követően az abonyi vasútállomáson leszállt a vonatról. Az esetről a sértett értesítette a jegykezelőt, aki bejelentést tett a rendőrségre. Az abonyi rendőrök a szolnoki férfit az abonyi vasútállomáson egy órán belül elfogták, és a rendőrősre előállították. A nyomozók a rablót gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Ceglédi Járásbíróság 2018. november 16-án elrendelt.

A gyanúsított ellen a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

"

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.