Vonaton rabolt, elfogták

2022. 01. 26., sze - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök előterjesztést tettek a 43 éves férfi letartóztatásának indítványozására.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2022. január 1-jén reggel felszállt a Nyugati pályaudvarról Kecskemétre induló vonatra, majd az egyik fülkében beszélni kezdett egy ott ülő utashoz - közölte, hogy jött a csomagjáért, amiért 800 ezer forintot fizet. A későbbi sértett nem értette a dolgot, mire a férfi kiabálni kezdett vele, többször arcon ütötte és ellökte. Ezután az elkövető kikapta a kezéből mobilját, zsebéből pedig irattartóját - benne személyes irataival és bankkártyájával -  majd leugrott az éppen megálló a vonatról és elmenekült. A megütött férfi az eset során könnyebben sérült.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a beszerzett adatok alapján azonosították, és 2022. január 20-án a XIX. kerületben elfogták a rablással gyanúsítható 43 éves G. Imrét. Kihallgatása után őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.