Zsarolókat fogtak el a budapesti rendőrök

2022. 02. 14., h - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Munkahelyéről kellett mobilokat lopnia egy telefonbolti alkalmazottnak.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2021. októberében egy szaküzletben adta le javításra mobiltelefonját. A szervizelés nem sikerült, ezért a tulajdonos fenyegetéssel kényszerítette az alkalmazottat, hogy munkahelyéről lopjon neki cserekészüléket.

Miután megkapta a mobilt, már azzal zsarolta a dolgozót, hogy elárulja főnökének a lopást, ha nem kap újabb telefonokat. Volt, hogy áldozatát a lakása előtt várta, egyszer fojtogatta is az utcán. Később már nem egyedül, hanem társával fenyegették a sértettet, aki összesen csaknem harminc telefont adott át zsarolóinak, mintegy hárommillió forint értékben. A hiány persze kiderült, és a megfenyegetett férfi 2022. február 8-án az üzlet tulajdonosával együtt tett feljelentést.

Az egyik feltételezett zsarolót, a 43 éves B. Gyulát akkor fogták el a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai, amikor az aznapra követelt mobilt vette volna át. Társát, a 28 éves R. Zoltánt hatvani otthonából állították elő.

A zsarolás bűntett elkövetésével gyanúsított két férfit a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányságon őrizetbe vették,  előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A megfenyegetett férfit lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, ő szabadlábon védekezhet.​​



Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.