Zsaroltak

2017. 12. 01., p - 18:01
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásba került az a három férfi, akik egy hónappal ezelőtt 15 millió forintot követeltek egy ceglédi üzlet tulajdonosától.

A Ceglédi Rendőrkapitányságon indult eljárás zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 44 éves és egy 25 éves szigetszentmiklósi férfi, valamint egy 52 éves ceglédi férfi ellen.

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2017. október 29-én jelentek meg egy ceglédi üzletben, ahol a sértettet megverték és további bántalmazással fenyegették arra az esetre, ha nem ad át részükre 15 millió forint készpénzt a későbbiekben.

A sértett a követelésnek 2017. november 29-én egy ceglédi helyszínen úgy tett eleget, hogy egy gépkocsi indítókulcsát, valamint egy ceglédi ingatlan tulajdoni lapját átadta a 44 éves gyanúsított részére, akit ekkor a ceglédi rendőrök felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége elfogott. A férfit előállítását követően gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A nyomozók az ügy másik két gyanúsítottját is azonosították az eljárás során. A 25 éves, valamint az 52 éves férfit kihallgatásukat követően ugyancsak bűnügyi őrizetbe vették.

A Ceglédi Rendőrkapitányság mindhárom gyanúsított vonatkozásában előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Ceglédi Járásbíróság 2017. december 1-jén elrendelt.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.