Zsaroltak

2018. 05. 28., h - 13:58
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök két férfit és egy nőt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint hetek óta fenyegették a sértettet.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon indult eljárás zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 47 éves és egy 60 éves budapesti férfi, valamint egy 35 éves budapesti nő ellen. 

A nyomozás adatai szerint a két férfi és a nő 2018. május 7. és 2018. május 24. közötti időben több alkalommal beszéltek meg találkozót a sértettel. A találkozók alkalmával több millió forint átadását követelték, ennek elmaradása esetére, személyi kapcsolataikra hivatkozva a sértett vállalkozását érintő hivatalos adóügyi eljárás elmarasztaló, hátrányos következményekkel járó folytatását helyezték kilátásba. A megzsarolt férfi a fenyegetések hatására beleegyezett a pénz átadásába, amelyre 2018. május 24-én este Gödöllőn, egy vendéglátóhelyen került sor.

A pénz átadása közben a Pest megyei rendőrök felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el a gyanúsítottakat, akiket előállításukat követően gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

Mindhárom személyt őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2018. május 27-én elrendelt.      

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.