Díjkitűzés visszavonása

2020. 01. 23., cs - 13:56
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 06010/3878/2017. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzését.

A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán 06010/3878/2017. bűnügyi számon lopás bűntett gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen tettes 2017. július 14-e és augusztus 14-e között a szegedi Belvárosi temetőben lévő egyik családi kriptáról eltulajdonított egy körülbelül 150 centiméter magas, lepelbe burkolózó női alakot ábrázoló márványszobrot. Emellett 2017. június 10-e és július 14-e között a síremlék előtt felállított, a lábain oroszlánfejekkel díszített padot is ellopták.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a fenti eljárásban 200.000 forint, azaz kétszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, amelyet ezúton visszavon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.