Fizetünk!

2021. 02. 12., p - 07:01
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egymillió forintos díjkitűzés a HÉV-en megtámadott nő ügyében.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 13040/135/2021. bűnügyi számon szexuális erőszak bűntette kísérletének, testi sértés, valamint kifosztás bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A gödöllői HÉV vonal Szilasliget és Gödöllő, Erzsébet park közötti szakaszán, a szerelvény 3. kocsijában utazó 47 éves nővel szembe 2021. január 19-én 5 óra 15 perc körül leült egy általa nem ismert férfi, aki minden előzmény nélkül felszólította, tolja le a nadrágját, különben előveszi a kését és megöli. A nő megtagadta a követelés teljesítését, erre az idegen a telefonját és a pénztárcáját akarta, azt meg is kapta, a férfi azonban nem tágított. Többször megrúgta, miközben azt hajtogatta, „told le a nadrágod, különben megöllek!”. Az áldozat próbált védekezni, segítségért kiabált, de rajtuk kívül senki nem volt a kocsiban. A Gödöllő, Erzsébet park megállóhoz közeledve a sértett azt mondta, a férje ott várja, a támadó erre hátrált, majd a leálló szerelvényből kiugorva elmenekült. A sértett a támadás következtében súlyos sérülést szenvedett.

Az elkövető felkutatására és elfogására nyomozócsoport alakult, amelynek tagjai továbbra is intenzív felderítőmunkát végeznek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a támadó férfit azonosítsák, felkutassák és elfogják.

A támadóról grafika készült.

1

Személyleírása: 20-25 év körüli, 160-165 cm magas, vékony, szikár testalkatú férfi. Arca hosszúkás, ívelt, tiszta (anyajegy, heg, seb, pattanás nem volt látható), szeme, szemöldöke sötét. Hangja mély, beszéde összeszedett, nyugodt. Az elkövetéskor fekete, kötött téli sapkát, kartondoboz/mustársárga színű, rejtett zipzárú, álló gallérú, combközépig érő, dzseki anyagú, két függőleges zsebbel ellátott kabátot, sötétzöld-fekete, terepmintás melegítőnadrágot, fekete, fűzős sportcipőt viselt. Külseje ápolt, rendezett volt, jellegzetes szagot nem árasztott.

Pest megye rendőrfőkapitánya a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva

 

nettó 1.000.000,-

 

azaz egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövető azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát Pest megye rendőrfőkapitánya fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Gödöllői Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a grafikán látható támadót felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.