A rendőrség a lakosság segítségét kéri

2021. 08. 10., k - 14:39
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy járműszerelvény áthajtott egy férfi lábán az M7-es autópályán, majd a sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A marcali rendőrök keresik a baleset okozóját és szemtanúit.

A Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása miatt 14040/536/2021. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

Az ismeretlen személy 2021. augusztus 9-én, reggel 9 óra 3 perckor, az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalának 180. kilométerszelvényében – Sávoly külterületén - az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú nyerges vontatóból és a hozzá kapcsolt, feltehetőleg szürke ponyvás vontatmányból álló járműszerelvénnyel súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott.

A sofőr a külső forgalmi sávban haladva áthajtott a leállósávon műszaki okból veszteglő, járművét szabálytalanul – részben a külső sávba átlógó testhelyzetben - átvizsgáló férfi lábán. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott. 

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a 8700 Marcali, Rákóczi utca 55. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve névtelenségük megőrzésük mellett tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.