Cserbenhagyás – szemtanúkat keresünk

2020. 06. 05., p - 13:30
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik.

Az Ajkai Rendőrkapitányság a 19060/232/2020. bűnügyi számon közúti cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, fehér kistehergépkocsival (furgonnal) közlekedett 2020. május 10-én 16 óra körül a 7339-es számú úton Ajka irányából Kolontár felé. Haladása során egy enyhén balra ívelő kanyarban a gépkocsival részben áttért a bal oldali forgalmi sávba, és nekiütközött a vele szemben közlekedő kisteherautó bal oldali visszapillantó tükrének, ami ennek következtében a jármű ablaküvegét betörte.

Ezt követően az ismeretlen jármű vezetője megállás nélkül elhagyta a helyszínt. Az eset során személyi sérülés nem történt, de a vétlen tehergépkocsiban anyagi kár keletkezett.

Az Ajkai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a fenti közúti közlekedési balesettel kapcsolatosan érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen az Ajkai Rendőrkapitányságon (8400 Ajka, Rákóczi utca 1.), vagy hívja a 06-88/500-990-es telefonszámot, illetve a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó számok valamelyikét, vagy a névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ruhákat loptak

A kőbányai rendőrök keresik a feltételezett elkövetőket.

 

Súlyos vita Mezőcsáton

A rendőrök a helyszínen elfogták azt a férfit, aki vitapartnerének egy késsel súlyos sérülést okozott.