Elgurult az egymilliós kerékpárral

2021. 03. 18., cs - 08:45
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újbudai rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága 01110/395/2021. bűnügyi számon lopás bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen férfi 2021. február 24-én 12 óra és 14 óra között Budapest XI. kerületében, egy pénzintézet elől ellopott egy közel  egy millió forint értékű elektromos kerékpárt.  

A feltételezett elkövetőről felvétel készült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Díler kezén kattant a bilincs

Fél kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak a szolnoki nyomozók egy helyi férfinél. Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.