Eltűnés miatt keressük Vízhányó Lászlónét

2019. 11. 21., cs - 22:05
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A XVI. kerületi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az 53 éves nő megtalálásához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 01160/5099/2019. általános számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 53 éves Vízhányó Lászlóné eltűnése ügyében.

A rendőrségen 2019. november 20-án tettek bejelentést, hogy Vízhányó Lászlóné miután november 12-én egy zuglói egészségügyi intézményből távozott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

Vízhányó Lászlóné körülbelül 155 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid hajú. Eltűnésekor drapp dzsekit és nadrágot, valamint szürke vászoncipőt viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.