Fogolyszökés miatt keressük Lakatos Gergőt

2017. 12. 30., szo - 06:59
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Engedély nélkül távozott házi őrizetéből a 28 éves budapesti férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01130/4916/2017. bűnügyi számon folytat eljárást fogolyszökés vétség elkövetésének gyanúja miatt Lakatos Gergő ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 28 éves Lakatos Gergő 2017. december 30-án 4 óra 15 perc körül a lábára helyezett nyomkövető eszközt levágta, majd a házi őrizet helyéül kijelölt Budapest XIII., Népfürdő utcai lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott.

A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozóhatóság elrendelte körözését.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a fényképen látható Lakatos Gergőt felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatosan információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Két pakisztáni férfi egy ukrán kamionban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Baleset az M43-as autópályán

Anyagi káros közlekedési baleset miatt forgalomkorlátozásra kell számítani az M43-as autópálya országhatár felé vezető oldalán, Szegednél.

 

Public transport to Mogyoród

During the weekend of the 2018 Hungarian Grand Prix, over and above the option of travelling individually by car, we would like to draw attention to the alternative of public transport.

 

Tömegközlekedéssel Mogyoródra

A Formula 1 Magyar Nagydíj 2018 versenyhétvége idejére az egyénileg, gépjárművel történő utazás mellett alternatív közlekedési lehetőségre hívja fel a figyelmet a rendőrség.