Jelentkezzen, ha felismeri!

2018. 01. 30., k - 14:03
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bicskei rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen tettes azonosításához.

A Bicskei Rendőrkapitányság a 07020/877/2017.bü. számon indított eljárást hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2017. december 14-én 04 óra 30 perc körül a Bicske-alsó vasúti megállóhelyen szállt le a Tatabánya-Budapest között közlekedő személyvonatról, majd a peronon tartózkodó jegyvizsgálót a földre lökte. A sértett ezt megelőzően leszállásra szólította fel az őt bántalmazó személyt, mivel érvényes menetjegy nélkül utazott.  

A bűncselekményt elkövető férfiról a vonaton lévő biztonsági kamera felvételt készített.

bal

jobb

baljobb

A Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki felismeri a képeken látható személyt, tanúja volt a bűncselekménynek, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Bicskei Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22/566-020-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es "Telefontanú" zöld számán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.