Kerékpárt loptak, három embert keresünk

2017. 10. 05., cs - 19:45
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen tolvajok azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága 01060/60-159/2017. bűnügyi számon lopás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján három ismeretlen férfi 2017. augusztus 24-én 2 óra 18 perckor egy Budapest VI. kerületi MOL Bubi állomásról elloptak egy közösségi kerékpárt.

Az elkövetőkről egy térfigyelő kamera felvételt készített

 

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.