Keressük a nyíregyházi fegyveres rablás elkövetőjét

2017. 12. 21., cs - 14:06
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elkövetőről fantomkép áll rendelkezésre.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 15000/322/2017. bűnügyi számon rablás elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az elsődleges adatok szerint egy eddig ismeretlen férfi bement a Nyíregyháza, Korányi Frigyes út 18. szám alatt található Nemzeti Dohányboltba, ahol az eladót fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette, és néhány százezer forint összegű készpénzzel távozott 2017. december 15-én 15 óra 50 perckor.

Az elkövetőről fantomkép áll rendelkezésre.

Az ismeretlen férfi 50-60 év körüli, 160-170 centiméter magas, átlagos testalkatú, kerek arcú. A bűncselekmény elkövetésekor fekete színű sapkát és sötét kabátot viselt.

A rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok, aki a fantomképen látható személyt felismerik, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek. A nyomozó hatóság az ismeretlen elkövető mielőbbi elfogása érdekében várja annak az idős férfinak a jelentkezését is, aki 2017. december 15-én 15 óra 50 perckor a Nyíregyháza, Korányi Frigyes út 18. szám alatt található Nemzeti Dohányboltban két darab Marlboro Gold 100-as cigarettát vásárolt. Jelentkezni lehet személyesen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Nyíregyháza, Bujtos út 2.), vagy telefonon, a 06-42/524-600-as telefonszámon, illetve a 112-es központi segélyhívószámon. Névtelenségük megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehetnek.     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.