Ki ismeri fel? Bántalmazott egy férfit Miskolcon

2017. 12. 19., k - 11:27
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy, a belvárosban történt verekedéssel kapcsolatban.

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 05010/5791/2017. bűnügyi számon súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettessel szemben.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen férfi 2017. november 29-én 2 óra 15 perckor Miskolcon, a Kazinczy Ferenc utcán előzetes szóváltást követően bántalmazott egy 28 éves hejőbábai férfit. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülése keletkezett.

Az esettel összefüggésben szükségessé vált a képeken látható férfi személyazonosságának megállapítása.

 

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képeken látható ismeretlen férfit, vagy az esettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik hívja a megyei rendőr-főkapitányságot a  06-46/514-506-os telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” számán, továbbá a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen az embercsempész és utasa

Embercsempészés és közokirat-hamisítás miatt indult eljárás egy belga nő ellen, aki egy magát afgán állampolgárnak valló férfit próbált meg Magyarország területére beutaztatni Röszkénél.