Kosár helyett a szatyorba pakoltak

2021. 08. 07., szo - 11:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A X. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható két nőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága 01100/1007/2021. bűnügyi számon lopás vétség miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint két nő 2021. május 10-én 11 óra 30 perc körül bement egy X. kerületi bevásárlóközpontban lévő üzletbe, ahonnan közel 100 ezer forint értékben játékokat és törölközőt lopott el.

A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható két nőt felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

​ 



Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A helyszínen elfogták a szúrkálót

A gyanú szerint két férfi összeszólalkozott, majd a fiatalabbik több késszúrással megsebesítette vitapartnerét, aki ennek következtében életét vesztette.

 

Miniszteri elismerést kapott

Smajda Ilona Márta r. alezredes, a Szekszárdi Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója hosszú évtizedeken keresztül végzett kiemelkedő munkáját köszönték meg.