Napszemüveget lopott, keressük

2018. 08. 13., h - 14:04
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága 01060/1674/2018. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2018. augusztus 5-én 15 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között egy terézvárosi bevásárlóközpont egyik üzletéből ellopott egy ottfelejtett napszemüveget.

Az ismeretlen férfiről felvétel készült.

1

A feltételezett elkövető 35 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, rövid, barna hajú.  A bűncselekmény elkövetéskor kék pólót, kék rövidnadrágot és fekete sportcipőt viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

 

 


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.