Pénzt lopott, keressük

2018. 06. 20., sze - 13:42
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budafoki rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitányság 01220/667/2018. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen nő 2018. június 15-én 15 óra és 16 óra között Budapest XXII. kerületében, egy Játék utcai lakásból pénzt lopott.

Az elkövető 35-40 év körüli, körülbelül 160 centiméter magas, szőke hajú nő, aki a bűncselekmény elkövetésekor fekete cipőt, fekete szoknyát, és hosszú ujjú rózsaszín felsőt viselt.

Az ismeretlen nőről felvétel készült.

00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható nőt felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.