Segítségnyújtás elmulasztása miatt keressük

2019. 12. 14., szo - 10:47
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi rendőrök várják az ismeretlen kerékpárosnak, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről, illetve a bűncselekményt elkövető személyről információval rendelkeznek.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 15010/4776/2019. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az eljárás adatai szerint egy eddig ismeretlen férfi 2019. december 11-én 12 óra körül az általa hajtott kerékpárral Nyíregyháza, Ungvár sétány 15. szám előtti járdán közlekedett a Robinson domb irányába. Haladása során kerékpárjának kormányával nekiütközött egy gyalogosnak, aki ennek következtében elesett, és könnyű sérülést szenvedett, illetve a ruházata elszakadt. Az ismeretlen személy az ütközést követően a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül ismeretlen helyre távozott a helyszínről.

A rendőrség várja az ismeretlen kerékpárosnak, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről, illetve a bűncselekményt elkövető személyről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívón. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.