A nyugodt és biztonságos megemlékezés érdekében

2020. 10. 27., k - 10:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halottak napja és mindenszentek idején a hajdú-bihari rendőrök vigyáznak a megemlékezők biztonságára, és segítik a temető környékén közlekedőket.

Közeleg a halottak és mindenszentek napja. A temetőkben és azok környéken az elkövetkező néhány napon jelentősen megnövekszik a forgalom, egyre többen látogatnak ki elhunyt szeretteik sírhelyeihez. A hajdú-bihari rendőrök a korábbi évekhez hasonlóan, ebben az időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a jogsértések megelőzésére, továbbá a temetők közrendjének és közbiztonságának fenntartására.

Annak érdekében, hogy a megemlékezés nyugodtan és biztonságosan teljen, kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

  • Az úgynevezett alkalmi lopások elkerülése érdekében, figyeljenek értékeikre! Az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak, mint például a kerékpárok, csomagok, táskák, illetőleg egyéb értékek könnyű prédát jelentenek az elkövetőknek, amelyeket fizikai erőszak alkalmazása nélkül is, könnyedén eltulajdoníthatnak. A sírok gondozása közben ne tegyék le a földre, a sírkövekre a táskáikat, és semmiképpen ne hagyják még rövid időre sem őrizetlenül személyes dolgaikat!
  • Kérjük, hogy csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire a virágok, mécsesek megvásárlásához vagy az utazáshoz szükségük van! Ha bankkártyáikat nem szeretnék használni, akkor hagyják otthon!
  • A zseblopásokat jellemzően az utcán, illetőleg tömegközlekedési eszközökön, piacokon és bevásárlóközpontokban követik el. Éppen ezért pénzüket, bankkártyájukat, valamint egyéb értékeiket már akkor tegyék biztonságos helyre, amikor elindulnak otthonról! Lehetőség szerint pénztárcájukat, irataikat, telefonjaikat kabátjuk belső zsebében tárolják!
  • A gépjárműlopások, illetve a gépjárművekből történő lopások megelőzése érdekében fontos, hogy járművük ajtajait, ablakait és a napfénytetőt mindig zárják le, mielőtt az autót elhagyják, még akkor is, ha rövid időre! A leállított, lezárt autók utasterében üléseken, kalaptartón, műszerfalon ne hagyjanak telefont, táskát, kabátot! Ha semmiképpen nem tudják magukkal vinni ezeket a dolgokat, akkor ne a temető parkolójában, hanem még otthon, elindulás előtt pakolják be a csomagtartóba!

Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy a megnövekedett jármű- és gyalogosforgalomra tekintettel nagyobb odafigyeléssel, türelemmel és körültekintéssel közlekedjenek.

Amennyiben mégis megtörténik a baj, forduljanak bizalommal a temetők környékén szolgálatot ellátó egyenruhásokhoz, vagy tegyenek bejelentést a 112-es hívószámon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.