Az emlékezés vámszedői

2020. 10. 28., sze - 10:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megye rendőreit az ünnepek idején is az a szándék vezeti, hogy a csendes megemlékezés pillanatait ne zavarja meg bűncselekmény vagy baleset.

Mindenszentek, halottak napja ünnepére készülünk, amikor sokan indulnak útnak, hogy a sírkertekbe elhelyezzék az emlékezés virágait elhunyt szeretteik sírjára. Sajnos azonban vannak személyek, akik ezt az alkalmat használják fel arra, hogy temetők környékén vagyon elleni bűncselekmény károsultjává, áldozatává tegyék embertársaikat. Tapasztalataink azt mutatják, hogy ebben az időszakban olyan helyzetek állhatnak elő, amelyek kedveznek a bűnelkövetőknek. A gépkocsifeltörések, temetői, alkalmi és a zseblopások azok a bűncselekmények, amelyek ezt az időszakot a leginkább jellemzik.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök néhány tanáccsal, ajánlással szeretnék felhívni az állampolgárok figyelmét az ilyenkor előforduló jogsértések megelőzési lehetőségeire:

  • Autóikkal lehetőség szerint kivilágított, jól látható helyen parkoljanak, a gépjárműveikben látható helyen ne hagyjanak értéktárgyat (telefont, táskát, kabátot, egyéb értékeket)!
  • Kerékpárjukat soha ne hagyják lezáratlanul a temetők előtt!
  • A temetők látogatása idején – lehetőség szerint – ne maradjanak sötétedés után!
  • Nagyobb értéket, bankkártyát ne tartsanak maguknál!
  • A táskájukat rövid időre se hagyják őrizetlenül a sírnál! Sajnos gyakran fordul elő, hogy amíg elmennek vízért, vagy elviszik az elszáradt virágokat a gyűjtőkonténerbe, addig a sírnál hagyott táskájukat ellopják.
  • Autóbuszon közlekedőknek számítani lehet arra, hogy zsebtolvajok vegyülnek a tömegesen utazó emberek közé, ezért ilyenkor különösen figyeljenek az értékeikre!

1

Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy a megnövekedett jármű- és gyalogosforgalomra tekintettel nagyobb odafigyeléssel, türelemmel és körültekintéssel közlekedjenek!

Amennyiben mégis megtörténik a baj, forduljanak bizalommal a temetők környékén szolgálatot ellátó egyenruhásokhoz, vagy tegyenek bejelentést a 112-es hívószámon!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.