1 embercsempész és 22 illegális migráns Veszprém megyében

2021. 07. 22., cs - 11:40
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a 8-as számú főút inotai szakaszán fogták el őket.

A rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának információi alapján a 8-as számú főúton, Inota közelében állítottak meg egy osztrák honosságú autót 2021. július 22-én 10 óra 30 perc körül, amit egy 41 éves bosnyák férfi vezetett.

Az Ausztria felé haladó gépkocsiban a sofőrön kívül huszonkét személy utazott. Utóbbiak jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, mindannyian szír állampolgárnak vallották magukat.

A járművezetőt előállították, vele szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indul eljárás. A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkednek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

migráns

migráns


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.