A debreceni repülőtéren fogták el

2018. 08. 17., p - 10:47
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 32 éves férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben.

A Debreceni Nemzetközi Repülőtéren belépésre jelentkezett 2018. augusztus 16-án 13 óra 10 perckor egy magyar férfi. A rendőrök az ellenőrzéskor megállapították, hogy vele szemben a Mátészalkai Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki. Az egyenruhások a 32 éves tarpai férfit elfogták és előállították a Nyírábrányi Határrendészeti Kirendeltség Repülésbiztonsági Alosztályára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.