Abda közelében fogták el az embercsempészt a rendőrök

2021. 08. 12., cs - 20:56
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ausztria irányába szállította autójában az illegális migránsokat a magyar sofőr.

A járőrök egy magyar rendszámú személygépkocsit ellenőriztek az M1-es autópálya 126. kilométerszelvényében, Abda térségében, 2021. augusztus 12-én 19 óra 55 perckor. A járművel közlekedő magyar sofőrön kívül az autóban négy – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. Az egyenruhások a járművezetőt, valamint az utasokat elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A magyar sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.